Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#duna árvíz

MTI Gazdaság

Rekordárvíz a Dunán - kétmilliárdot kérnek a károsultak csak egy megyében

Dunaszentpál 607 millió forint megtérítését kéri, ebből 191 millióra rúgnak a védekezés költségei, a többit töltésbontásra és útjavításokra fordítják. Mecsér 550 milliós igényéből 130 milliót a nyúlgát elbontásának költségei tesznek ki, Dunaszeg 91,5 milliót kér, ebből 81 millió a helyreállítás költsége.

MTI Itthon

Mindenhol elbontották az árvízi védműveket

Hétfő éjfélig befejeződött a védművek bontása mind a kilencvenöt településen, amely az árvízi védekezésben részt vett, és minden fogyasztónál visszakapcsolták az áramot. Az árvíz miatt elszaporodott szúnyogokat továbbra is gyérítik az ország számos pontján.

MTI Itthon

Árvíz után: Bakondi nagyon elégedett a helyreállítással

Az árvíz utáni helyreállítás ugyanolyan szervezett volt, mint korábban az ár elleni védekezés - hangoztatta Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott a szigetközi Dunaszentpál határában tartott pénteki sajtótájékoztatón.

MTI Itthon

Árvíz: három ember van még mindig kitelepítve

Miután a sződligeti speciális otthon lakói visszatérhettek megszokott otthonukba, mindössze hárman maradtak azok, akik még mindig nem költözhettek haza. A három nagymarosi lakó házát olyan mértékben károsította az árvíz, hogy ideiglenes szálláshelyükön kell maradniuk.

MTI Itthon

Félig kész az árvíz utáni kármentesítés

Az árvíz által a leginkább érintett Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Baranya és Pest megyében, valamint a fővárosban már nincs a forgalom elől elzárt útszakasz - közölte az OKF.

MTI Itthon

Már a homokzsákokat pakolják el a Margitszigeten

Az árvíz miatt korábban kitelepített 1570 ember közül 916-an hazatérhettek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden a honlapján. A mezőgazdasági károk felmérését a szaktárca jövő hétfőn fejezi be. Budapesten még dolgoznak a Római-parton, a Királyok útján az ideiglenes védmű elbontásán, a Margitszigeten pedig a homokzsákokat távolítják el.

hvg.hu Plázs

ÁNTSZ: ismét forralás nélkül fogyasztható a csapvíz

Elvégezték az ivóvíz-hálózat fertőtlenítését, így ismét forralás nélkül fogyasztható a csapvíz azokon a településeken, ahol korábban korlátozást rendeltek el, azaz Dömösön, Pilismaróton és Dobogókőn - közölte az ÁNTSZ.

HavariaPress Itthon

Hamarosan megnyitják a pesti alsó rakpartot

Hétfőn este 10 órakor megnyitják a forgalom előtt a pesti alsó rakpart Lánchíd és Közraktár utca, valamint a Dráva utca és a Jászai Mari tér közötti szakaszát.

MTI Itthon

Meghosszabbították a légtérkorlátozást Dunaújvárostól délre

Feloldja az érvényben lévő légtérhasználati korlátozást a Dunaújvárostól északra eső Duna vonalon péntek estétől a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala, az ettől délre eső folyószakasz mentén viszont meghosszabbították a tilalmat június 19-én estig.

MTI Itthon

Ellenőrzi az árvízi területek hírközlési infrastruktúráját az NMHH

A hírközlési rendszerek biztonságos működése érdekében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökhelyettese elrendelte az árvíz sújtotta területeken található hírközlési objektumok soron kívüli ellenőrzését – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.

hvg.hu Közlekedés

Így közlekedhet Budapesten az árvíz után

A Döbrentei utcát, a Lánchíd utcát, a Bem rakpartot, a Fő utcát és a Bem teret megnyitotta a BKK péntek hajnaltól a közúti forgalom számára. Üzemkezdettől a 86-os buszok ismét az eredeti útvonalon közlekednek teljes hosszban. Közlekedési információk árvíz után.

hvg.hu Itthon

Orbán: "bár csikorog a fogunk, de az ország így jár jobban"

Orbán Viktor szerint példátlan méretű összefogás jött létre az árvíz alatt, példátlan jó volt a szervezettség és precíz az irányítás. A védekezési költségeket ki kell fizetni, az önkormányzati vezetők készítik a listákat. A túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének ügyében "nekünk áll a zászló", az ötödik alkotmánymódosítás pedig nem lenne szükséges, de az EU "visszaél a hatalmával".

MTI Itthon

Megkezdődött az apadás Bátánál

A tetőző vízálláshoz képest tíz centimétert apadt a Duna Bátánál, a folyó vízszintje péntek reggel 772 centiméter volt - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.

MTI Itthon

Három centit apadt a Duna Bátánál

Három centimétert apadt a Duna a Tolna megyei Bátánál, a folyó vízállása csütörtök este 778 centiméter volt - közölte honlapján a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Remény a prosztatarákosoknak: műtét nélkül csökkenthető a tumor mérete

Remény a prosztatarákosoknak: műtét nélkül csökkenthető a tumor mérete

„30 vagy 40 éve nem harcoltak” – sok britet magára haragított az amerikai alelnök az ukrajnai békefenntartással kapcsolatos kijelentésével

„30 vagy 40 éve nem harcoltak” – sok britet magára haragított az amerikai alelnök az ukrajnai békefenntartással kapcsolatos kijelentésével

Szoboszlairól szólhat a március, amely a magyar válogatottnak is sorsdöntő lesz

Szoboszlairól szólhat a március, amely a magyar válogatottnak is sorsdöntő lesz

Felső szomszédja szerint rendszeresen gyújtogatott az a miskolci férfi, akinek kiégett a panellakása

Felső szomszédja szerint rendszeresen gyújtogatott az a miskolci férfi, akinek kiégett a panellakása

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Több pénzt buknak az ausztrálok szerencsejátékon, mint amennyit az idősekre költ az ország

Már 220 megkopott olimpiai érmet küldtek vissza a párizsi játékok után

Már 220 megkopott olimpiai érmet küldtek vissza a párizsi játékok után

Mikor jön a Samsung legvékonyabb csúcstelefonja?

Mikor jön a Samsung legvékonyabb csúcstelefonja?

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Alternatív gyermekvédelem: a fiatalok becsalogatását is támogatja a kormányzati kocsmaprogram

Alternatív gyermekvédelem: a fiatalok becsalogatását is támogatja a kormányzati kocsmaprogram

A címlapról ajánljuk